2018. április 10., kedd

Lélekcsaládok

Fordította: Rácz Anita

Azért, hogy elkezdhessünk felkészülni az Eseményt és a Kapcsolatfelvételt követő társadalomra, a Plejádiak megkértek, hogy tegyek közzé információkat a lélekcsaládokról.
Lélekcsaládok akkor jönnek létre, amikor a lelkek egy csoportja kiemelkedik az el nem különülő monádikus esszenciából és a Galaktikus Központi Nap egy hetedik dimenziós portálján keresztül belép ebbe az Univerzumba, vagy ebben a Galaxisban vagy az Univerzum bármely más Galaxisában.
Magasan fejlett lelkek milliói, akik jelenleg e bolygó felszínén inkarnálódtak, elsősorban vagy ennek a Galaxisnak vagy testvérgalaxisának, az Androméda galaxisnak a Galaktikus Központi Napján keresztül léptek be.
Majd ezután úgy szereztek tapasztalatot, hogy magasabb dimenziós fényszálakon keresztül utaztak, melyek behálózzák a Galaxist és később tudatosságukat úgy fókuszálták, hogy az olyan csillagrendszerek portáljában szereztek tapasztalatot, mint a Plejádok, az Aldebaran, a Szíriusz, az Arcturus, a Vega (Alpha Lyrae), Tau Ceti...
Fejlődésük útjának egy bizonyos pontján Galaktikus Háborúkkal kerültek szembe, amiben részt vettek és ez a fő oka annak, amiért a Földön találták magukat.
Vagy tudatosan döntöttek úgy, hogy a karantén Földre jönnek, hogy lehorgonyozzák a Fényt és segítsenek a Fényerőknek felszabadítani a bolygót vagy egyszerűen a Galaxis egy veszélyes zónájába kóboroltak anélkül, hogy teljesen megértették volna ennek kockázatát és az arkhónok elfogták őket az interdimenzionális skaláris hálójukban, a Földre hurcolták őket és belekényszerítették őket a reinkarnációs ciklusba.
Rendkívül fontos, hogy a bolygó felszínére inkarnálódott összes magasabb dimenziós Csillaglény felébredjen immár, emlékezzenek a küldetésükre és teljesítsék azt.
Az is rendkívül fontos, hogy a lélekcsaládok tagjai elkezdjenek egymással magasabb nézőpontból is kapcsolatba lépni és ne csak mint emberi lények, akik a karantén Földön vannak fogva tartva.
A lélekcsalád tagok saját esszenciájuk (manaszi tudat) ötödik dimenziós megértésén alapulva teremtenek kapcsolatot egymással és teremtenek valódi barátságokat. Ez a barát archetípus kozmikus eredete.
Azokat az ugyanabba vagy másik két szomszédos lélekcsaládba tartozó lélekcsalád tagokat, akik hatodik dimenziós Lelki Szerelem pozitív egymásra hatás mintával (buddhikus tudat) teremtenek nagyon mély lélekkapcsolatot, lélektársaknak hívjuk. Ez a barát/barátnő archetípus kozmikus eredete.
Azokat az ugyanabba a lélekcsaládba tartozó lélekcsalád tagokat, akik valójában egy lényt alkotnak, amely lény két ellentétes női/férfi polaritásra szakadt amikor a negyedik/harmadik dimenzióba lépett, ikerlelkeknek hívjuk. Kapcsolatuk elér a hetedik dimenzióba (atmikus tudat) és ez a nő/férfi, férj/feleség és hős/istennő archetípus kozmikus eredete.
A Lélekcsalád a Rózsa Rendje egyik központi misztériuma:
Ez az az Egy lény, amely a fizikaiban megnyilvánul:

A lélekcsaládon belül lévő összes egymással szorosan összefüggő kapcsolatszint egy Clifford tóruszt hoz létre, amely áttöri a Mátrixot:
Ez az oka, amiért a sötét erők mindig meg akarták semmisíteni a lélekcsaládokat.
Ezt először úgy tették meg, hogy implantátumokat helyeztek el a csillagemberekben, hogy elválasszák őket a magasabb dimenziós tudatosságtól és a Lelkük jelenlététől. Ezt függőleges implantátum programozásnak nevezzük és amikor eljön az ideje, egy speciálisan ennek szánt blogbejegyzés fog róla készülni. A függőleges implantátum programozás képezi a Karantén Föld akadályának alapját.
A programozás második rétege a vízszintes implantátum programozás. A Plejádiak megkértek, hogy beszéljek most erről annak érdekében, hogy elkezdődhessen annak a társadalmi programozásnak a leépítése, amely létrehozza a Mátrixot.
A vízszintes implantátum programozás helytelenül használja fel azt a tényt, hogy az ikerlelkek egy férfi (elektromos) és egy női (mágneses) polaritásból álló párként lépnek be a negyedik és a harmadik dimenziós Univerzumba. Tiszta formájában a férfi elektromos (kundalini) erő és a női mágneses (Lélek) erő vonzást teremtenek, amely pedig egy triangulációt hoz létre, ami a fejlődés mozgatóereje.
Amikor a női/férfi vonzás elektromágneses erejébe a vízszintes implantátum programozás útján beavatkoznak, ez egy torzulást teremt a programozás alatt lévő társadalom elektromágneses mezőjében és az ilyen társadalom evolúciója eltolódhat, néha akár évezredekig is, ahogy ez a Földfelszín társadalmának esetében is fennáll.
Az alapvető vízszintes implantátum szétválást teremt a szexuális energia női és férfi észlelésében, ahogy az részletesen el lett magyarázva az alábbi bejegyzésben:
Egy társadalom irányításának és evolúciója késleltetésének leghatékonyabb módja a női szexuális energia kontrollálása. Ez az oka annak, hogy miért voltak azok a kultúrák, amelyek maximális szexuális szabadságot adtak a nőknek, azok, amelyek a legnagyobb fejlődést tapasztalták meg.
Egy adott társadalomban a női szexuális energia ellenőrzésének leghatékonyabb módja az, ha a társadalomba beszivárogtatnak egy kritikus tömegű orioni/drakonida/reptilián ragadozót és szabadon engedik őket. Ezt tették az arkhónok számtalanszor az emberi történelem során. Amikor a nők egy kritikus tömege negatív programozást kap ezektől a ragadozóktól, ez pavlovi reflexet teremt az adott társadalom tudatalatti női pszichéjében és így hatékonyan leválasztja az Istennői energiát.
Az ilyen társadalomban a nők elkezdenek kettős életet élni és csak olyankor fejezik ki magukat szexuálisan, amikor távol vannak a Mátrix kíváncsiskodó szemei elől.
Ennek egy extrém példája Szaúd-Arábia társadalma:
Az ilyen társadalmak felszabadításának az a kulcsa, hogy az adott társadalom legfejlettebb női fokozatosan elkezdik kifejezni az érzéki, szexuális Istennő energiát:
Az arkhónok teljes mértékben allergiásak a nő és férfi - különösen a lélektársak és ikerlelkek - között lévő mély lelki szerelmi energiára.
Azzal, hogy kialakították az inkarnációs folyamatot, ritkán hagyják, hogy két ikerlélek egyazon időben inkarnálódjon. Még ha hagyják is, akkor is nagyon ritkán találkoznak egymással. Még ha találkoznak is, ritkán engedik, hogy együtt legyenek, mert az arkhónok olyan helyzeteket teremtenek, amely megakadályozza az egyesülésüket. Ezért van az, hogy az ikerlelkek egyesülése a bolygó felszínén jelenleg rendkívül ritka és a legtöbb ember, akik azt gondolják, hogy ők ikerlelkek, valójában elsődleges lélektársak (olyan lélektársak, akik az ikerlélek energiáját csatornázzák egymásnak).
Lélektársak közötti mély lelki szerelmi kapcsolat egy kicsit gyakrabban fordul elő a bolygó felszínén és ha ez megtörténik, az arkhónok néha olyan szélsőségekbe bocsátkoznak, amivel megakadályozzák ezt a szerelmet - még arra is képesek folyamodni, hogy megölik a pár egyik vagy mindkét felét.
Az Esemény után és főleg az Első Kapcsolatfelvételt követően, az Ellenállás és a Plejádiak el fogják kezdeni fölvenni a kapcsolatot az emberi társadalom legfejlettebb tagjaival, elsősorban azokkal, akiknek tudomásuk van a lélekcsaládokról.
Ez a kapcsolatfelvétel elkerülhetetlenül szerkezeti kulturális változásokat fog hozni az emberi társadalomba. A Plejádiak és az Ellenállás azt közölték, hogy ez a kapcsolatfelvétel néha elkerülhetetlenül mélyebb romantikus és szexuális kapcsolatokká fog kibontakozni, főleg ikerlelkek és lélektársak között, ahol egyikük a felszínen él, másikuk pedig az Ellenálláson belül vagy a Konföderációs Flottához tartozik:
Vigyél magaddal...
Ahhoz, hogy ezekre a kapcsolatokra jobban felkészüljenek, a felszíni lakosságnak tudnia kell arról, hogy a Plejádiak és az Ellenállás hasonló társadalmi modellel rendelkeznek, melynek alapját a lélekcsaládok képezik. Néha teljes mértékben elkötelezettek az ikerlelkükkel vagy az elsődleges lélektársukkal való kizárólagos szentséges egyesülésre és néha nyitott többszerelmű kapcsolatokat alakítanak ki, melyek alapja a lelki szerelem és a szexuális energia szabad áramlása. Azonos nemű egyesülések is létrejönnek közöttük, de mentesek mindenféle arkhón beavatkozástól, ami oly uralkodó e bolygó felszínén.
Ezek a kapcsolatok fogják jelenteni a végső próbát a felszíni lakosság számára a Galaktikus társadalomba való integrálásban.
A Fény győzelme! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.