2017. augusztus 6., vasárnap

Fénymunkások és Fényharcosok

Ezt a két megnevezést sokszor hallottuk már.... Egy Csillagmag bármelyikkel azonosíthatja magát, és  Cobra elmagyarázta számunkra a nevek jelentését is. Némi különbség van a két megnevezés között.

A Fényharcos az, aki a sötétségnek a Bolygóról való eltávolításában veszi ki a részét.

A Fénymunkás pedig az, aki terjeszti és lehorgonyozza a Fényt a Bolygóra.

Mindketten együtt bontják le a karantént, ezért nagyszerű munkát végeznek. Ha a Végső Áttörés megtörténik, akkor mindannyian jutalomban fogunk részesülni mind ezekért az erőfeszítésekért.

Cobra hírt adott róla 2012-ben, hogy az Operation Dreamland ( Álomvilág Művelet) keretében, minden Fénymunkás és Fényharcos a Jóléti Alapok St. Germain Letéti részéből külön juttatásban fog részesülni. 
St. Germain a 18.század végén létrehozott egy letétet azzal a céllal, hogy később mikor a cabal teljes eltávolítása megtörténik, az Esemény után biztosítsa a Fénymunkások jólétét.

Ez egy pluszként megnyilvánuló összeg lesz a számlánkon.  Rendkívüli megnyilvánulása ez a hálának, persze mindaddig, amíg szükségünk van pénzre. Hiszen mindannyian tudjuk, hogy amilyen hamar csak lehetséges, kivezetésre kerül majd a társadalmunkból és soha többet nem használunk majd pénzt. Nem lesz rá szükség: ugyanolyan Galaktikus társadalom leszünk, mint a többiek, mindenkinek meglesz mindene.

A Jóléti Alapok természetesen teljes egészében is kiosztásra kerülnek: a Föld Bolygó minden lakosa számára. Mindenki kapni fog 100. 000 dollárnak megfelelő összeget (kb. 27. 000. 000 Ft), de erről bővebben az Esemény 1.rész című írásban is olvashattok.

Itt található:

http://cobrarozsa.blogspot.de/2017/08/az-esemeny.html
 
Az Álomvilág Művelet másik célja, hogy elterjessze a Felemelkedett Mesterek Misztérium Iskoláinak régi, titkos tanításait. Az utóbbi 26 000 évben a Bolygó karanténban volt, gyakorlatilag direkt kapcsolat nélkül, elvágva a Felemelkedett Mesterektől. A spirituális tanítások elkorcsosultak, vak vezet világtalant, ahogy Cobra fogalmaz.

Az egyik ilyen nagyon jó példa: a csatornázások. Tegyük fel, hogy vélhetőleg jön egy üzenet egy Felemelkedett Mestertől vagy a Galaktikus Konföderációtól és mi történik? A mentális síkon jönnek az arkhónok  a technológiájukkal és "beleszólnak": ránézésre az üzenet tele van Szeretettel és Fénnyel, de valójában csak milliószor hangoztatott, üres frázisokat kapunk tőlük. ( A Fátyol technológiáról itt olvashat, aki még nem hallott róla, milyen programok vannak futtatva az emberiség számára: 

https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/04/a-fatyol.html

https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/09/eteri-arkhon-halo.html
 
Csak igazán kevés ember tud valóban jól és igazat csatornázni, ezt Cobra az Esemény után el is fogja árulni, hogy kik voltak ezek az emberek. 

Az Eseménykor a Fény erői felfedik majd számunkra a Fény valódi tanításait. Arra számíthatunk, hogy a valóságban egy kicsit különböznek ezek a tanítások attól, amit az emberek várnak, hiszen elég sokáig el voltunk vágva a valódi Fénytől.
Cobra még azt is elárulta számunkra, hogy az Esemény előtt ezen Művelettel kapcsolatosan előkészületeket kell tenni, ezért a Fehér Nemesség már kapcsolatba is lépett vele.
Ezenkívül jelentkeztek mások is, akik szintén részt szeretnének ebben vállalni. Velük vagy az Esemény előtt vagy utána nem sokkal az Ellenállás kapcsolatba fog lépni.

Visszatérve a Fénymunkásokra, Fényharcosokra, tehát a cél, hogy pozitív változást idézzenek elő minden szinten és folyamatban és támogatást nyújtsanak a Fény erőinek.
Szerepvállalás....Abban egyetértünk, hogy az elején, míg az ember ébredezik és információt gyűjt, talán nehezen tudja még kijelenteni, sőt elhinni magáról, hogy ő bármelyik is lehetne. (Őszintén szólva, nálam is eltartott egy ideig, amíg felvállaltam Fénymunkás mivoltomat.)

Pedig ez is csak a mindenféle, fejlett technológiai megoldások ránk sugárzott negatív behatása miatt van. Azt akarják elhitetni velünk, hogy kevesek és értéktelenek vagyunk. Ez nem igaz!




A képen: "TE EGY MULTI DIMENZIONÁLIS LÉNY VAGY. A Bolygón lévő energia hív mindannyiunkat, hogy emeljük a rezgésünket. Itt az idő, hogy a spirituális evolúció új szintjére lépjünk....
                           RÁÉBREDEK A VALÓDI KÜLDETÉSEMRE" 

Azok a Csillagmagok, akik vállalják ezen szerepüket( még ha nem is emlékeznek arra, hogy leszületésük előtt vállalták, hogy segítenek Gaia felszabadításában, összefognak és együttműködnek) csodálatos átalakuláson fognak keresztül menni.
Elkezdenek önmagukon dolgozni, felismerik, hogy mennyi szépség van körülöttük, és segítenek a környezetüknek, a családjuknak, barátaiknak, a Bolygónak.
Minden erejükkel azon lesznek, hogy jobbá tegyék a maguk és a többiek életét.
Megértik, hogy nincs értelme egymást hibáztatni és bántani, mert ez nem visz előbbre. Főleg tudva úgy, hogy ezeket mesterségesen kreálják számunkra.

Aki olvassa Cobrát, észre vehette, hogy ő mindig is ezt kérte és ajánlotta: fogjunk össze, mert az megsokszorozza az energiákat és számunkra hihetetlen dolgokat vagyunk képesek véghez vinni.
A chiméra azt hitte, hogy eltolhatja tőlünk a Felemelkedési idővonalat minél távolabbra, de most először aggódnak ők is, hogy ez már nincs is olyan messze.
Nem kerülhetik el, hogy a Galaktikus Központi Nap lélekesszenciáikra bomlassza az eltorzított lelküket. Azt, hogy miért választották a Forrástól való elkülönülés megtapasztalását, számunkra nehéz megérteni. Talán az Esemény után erre is választ kaphatunk.
Nem volt hozzá joguk, hogy kiterjesszék saját akaratukat és az Univerzumot is átjárja az Elsődleges Anomália, szenvedést és fájdalmat hozva.

Rengeteg előrehaladás történt az elmúlt időszakban, hála a többi Csillagnemzetnek, sőt az újonnan csatlakozottaknak is, erről így írt Cobra 2017. januárjában: " egy hatalmas és erős, százmilliónyi tagból álló Fénycsoport lépett be a Naprendszerbe és segíteni fognak a chiméra végső eltávolításában. Ennek a pozitív csoportnak a kilétét még nem árulhatom el."

Ez az egész értelmetlenség kezd megoldódni és egyre több segítséget kapunk a kezünkbe, csak néhány ezek közül:

-A legerősebb védelmet, ami itt a Bolygón elérhető és most rendkívül fontos: az Én vagyok jelenlét használati leírását, mellyel egyrészt magasabb szintre ugorhatunk és nem támadhatnak minket.

-Gyógyító technológiákat: tachyon kamrák, light mandala berendezés, melyeket már jó pár Fénymunkás társunk üzemeltet és használ, segítve vele társait és a Bolygó lakóit.

-Kaptunk lehetőséget a "Szent kő", a Cintamani birtoklására is, mely segíteni fogja az Áttörés pillanatát, mikor Pleromától a fényimpulzus megérkezik. Részlet a Cintamani bejegyzésből: 

"Az Eseménykor a Cintamani kövön keresztül fog áramolni a galaktikus pulzálás. A kő minden egyes birtokosa energiavezetőként fog szolgálni, akik a kompressziós áttörés energiáit fogják közvetíteni a bolygószintű energiarácsba."

-Mivel folyamatos elmeprogramozás alatt vagyunk, leválaszthatjuk magunkat a programról. Ezt úgy tudjuk megtenni, hogy az elménket áthelyezzük egy alternatív lehetőségbe. Ezt mindennap megtehetjük, ezzel a két mondattal, melyet 10 percen keresztül kell egy papírra írni: 

Isten vagyok - Nem vagyok Isten

Ez segít, hogy ez a mentális program szétessen, sőt a forgó plazma is szét fog esni, ami azt fogja eredményezni, hogy a homloklebenyben lévő implantátum a plazma és éteri síkon elkezd megszűnni.

Aki gyakran nézi az eget, láthatja, hogy a Csillagtestvéreink sokszor megjelennek: felfedik magukat, hogy kifejezzék maximális támogatásukat felénk és azt üzenik nekünk "Itt az idő! Készüljetek fel!"
Addig is rengeteg a tennivaló és természetesen az Esemény után is lesz mit csinálni. Főleg, ha a dolgok elkezdenek történni, jó ha felkészült az ember. Cobra szerint nem fogunk unatkozni! :)





                      Konföderációs űrhajó - A kép Cobra oldaláról való

Sokan kérdezik, hogy mit tehetnének, a válasz egyszerű. Légy őszinte magadhoz és kövesd a szívedet. Az nem fog hazudni! Van rajta pár lakat....akkor nyisd ki a kulcsoddal...nyisd ki és érezz.
Érezd, hogy szeretnek...ne utasítsd el ezt az érzést. Nagyon sokan vagyunk már, akik merik ezt felvállalni és nem engedik, hogy a szívük érzéketlen legyen.

Azt fogod tapasztalni, hogy te is elfogadod magad, szereted magad, együttérző leszel, sokkal jobban megértesz majd összefüggéseket. Nyíltabb leszel, kevésbé racionális. Ez egy új dolog számodra? Pedig ez a természetes. A Szeretet mindent átjár.

Ha ez megvan, akkor lépj kapcsolatba azokkal, akik szintén hasonlóak, és az Egységet, a Harmóniát keresik. Sok ilyen ember van, ha hiszed, ha nem. Fokozatosan ki fog benned is alakulni egy érzés, hogy tenni akarok én is valamit. Jó úton jársz!

Írhatunk blogokat, ahol az igazságot közvetítjük. Indiában rengeteg ember ébred, és ott pl. nagy szükség volna olyan oldalakra, ahol elmesélik számukra, hogy mi is történik. Ha valaki beszéli a nyelvet, akkor nyugodtan kezdjen bele. Cobra elmondott számunkra annyi mindent, úgyhogy lesz miről szót ejteni az biztos.  
Sok sikert kívánunk hozzá! :)

Tehetünk lépéseket a saját életünk terén is.  Ahogy azt már többször is szóba került, többet járni a természetben, víz közelbe, mert az véd a skaláris hullámok ellen. Változtathatunk az evési szokásainkon, fokozatosan a mindenevőből a vegán felé. 
Nem kell megijedni, ha nem megy egyből, később a tudatszintváltozásból eredően automatikusan nem fogunk enni húst. Ez a folyamat szépen és fokozatosan fog végbe menni.
Termeszthetsz növényeket a saját kiskertedben, ha van ilyen. Ez egyrészt relaxál, hogy növényekkel kell foglalkozni, hiszen ők magas tudatosságú lények, másrészt pedig kikapcsol a mindennapi mókuskerékből. 

Részt lehet venni a Cintamanik földbe elásásában, mivel ez is fontos része a Felszabadításnak. Minden alkalommal, amikor egy Cintamani követ elásnak a talajba bárhol a Bolygón, egy hatalmas Angyali lény horgonyozódik le azon a ponton, több kilométer átmérőjű energiaörvényt hozva létre. 
A Fényerőknek arra van szükségük, hogy a felszíni lakosság ássa el a köveket a felszínen a saját energiájával, mert azt az elsődleges anomáliát gyógyítjuk, ami az emberiség tudatosságához kapcsolódik.




                         Angyali jelenlét a Cintamani földbe kerülése után

Lehet meditálni, közös meditációkon részt venni, mellyel fejlesztjük saját magunkat és segítjük a felszabadítási folyamatot.
Néhányan azt állítják, tévesen, hogy ezen meditációk alkalmával az emberiség energiáját "szívják el", "alvó állapotban" akarnak tartani, vagy  hogy rossz célra akarnak minket felhasználni.
Ezek a kijelentések abszolút nem állják meg a helyüket.

A következők miatt: ezeket az energiákat, amiket mi a pozitív, szeretettel teli, teremtő meditációk során közvetítünk a sötét oldal nem tudja értelmezni.
A chiméra 8 millió évvel ezelőtt azt választotta, hogy egyedüli csoportként minden boldogságot és szépséget nélkülözve létezik tovább. 
Megalkották a drákó (sárkány) és reptilián (hüllő) fajokat, akik szolgaként követik őket. Maximum a 4. dimenzióig képesek eljutni és csakis olyan energiákat képesek átérezni, amik tele vannak félelemmel és fájdalommal. Ez tartja őket életben.
 
Ezért van szükségük arra, hogy minél nagyobb káoszt teremtsenek, emberek közötti konfliktusokat kreáljanak, minél több betegséget hagyjanak gyógyítatlanul, és annyi szenvedést lássanak, amennyit csak lehet.
Most kérdem én, hogy hol vannak ezek az energiák a közös meditációk alkalmával? A válasz: sehol.

Hiszen akkor mindent megteszünk együtt, a közös tudatban, hogy valami szépet és jót alkossunk. Egy olyan világot, ahol mindenkinek megvan mindene, örömben és egészségben és legfőképpen szabadon él. Érdemes ezen elgondolkodni.




                              SZERETET....Hegyeket képes megmozgatni

Mit lehet még tenni? Lehet beszélgetni másokkal, hogy ők is elkezdjenek  ébredezni. (Érdemes először a földi dolgokkal kezdeni, hogy ne legyen félelemkeltő)
Minél többen tudnak az Eseményről, annál kevésbé lesz meglepő az emberek számára, hogy mi is történik. 
Gyakorold, hogy higgadt és nyugodt maradj, mert ez fontos, hogy lássák, ez nem valami rossz dolog.
Az embereknek van egy olyan adottsága, hogy egy kis segítséggel bármilyen új információhoz képesek alkalmazkodni. Egy csodálatos átalakulás vár ránk minden szinten, ezt kell közvetíteni.

Ha vezetői képességekkel rendelkezel, akkor létrehozhatsz csoportokat az Esemény idejére, ahol közösen és közös témáról beszélgethettek, meditálhattok, tervezhettek.

Mikor a Forrás megadja a jelet az Esemény villanásra a mi Központi Napunknak, akkor kezdetét veszi majd az energiák átalakulása. A Naprendszerünkben lévő Napunk is aktiválódni fog és mind Istennői, mind Isteni energiákat fogunk kapni, mert ezen a Bolygón mindkettőt eltorzították.
Nagyobb mértékben Istennői "energia csomag" fog érkezni, mert azt különösen elnyomták itt a Földön.

Addig is jó pár Fénymunkás társunk dolgozik azon, hogy a nem régóta létrejött és Cobra által felfedett RÓZSA RENDje által a lehető legtöbb ilyen aspektusú energiát horgonyozzon le a Föld felszínére. Ha valaki vezettetést érez, akkor csatlakozhat hozzánk, szeretettel várjuk.
Itt olvashattok róla: 

https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/03/rozsa-rendje.html

https://ellenallas1111.blogspot.com/2018/06/rozsa-rendje-bolygoszintu-aktivalas.html



 

Cobra az egyik interjúban elárulta, hogy a neve egyrészt a Kompressziós Áttörés szavakból jött létre (COmpression BReAkthrough - CoBra) másrészt pedig a kobra a Kundalini szimbóluma is egyben, mely a Megvilágosodást, a Felszabadulást és a Szabadság erejét jelenti.
Azt kívánom, hogy jusson el minden Csillagmag, legyen Fénymunkás vagy Fényharcos itt Gaian minél hamarabb oda, hogy felismerje saját képességeit, a saját magában rejlő erőt és találjon magának célt, egy feladatot, mellyel kiteljesedik az élete és a megfelelő irányba indul el.

Az Esemény után nagy ünneplésben lesz részünk, elkezdődik a boldogság időszaka, ami soha nem ér majd véget.
Valóban nagy előre lépések történtek és ha végig gondoljuk, hogy az emberiség csupán kis százaléka koncentrál a Bolygó felszabadítására, akkor is látható, hogy rendkívül sikeresek voltunk és vagyunk.

A végére egy különleges videót szeretnék mutatni nektek. Az Avatár filmet biztosan sokan látták közületek. Egy Pandora nevű bolygóra eljut az emberiség egy kis csoportja és ott egy gyönyörű civilizációt talál. (Érdekességképpen itt megjegyezhető, hogy a Pandora Cobránál egy kódszó, mely az éteri és asztrális síkokon lévő arkhónok eltávolítását jelenti.)
Vonatkoztassunk most el egy picit és képzeljük el, hogy mi is ott járunk...ezen a pompás Bolygón...Enya, aki szintén tartja a kapcsolatot a Fény erőivel, aláfestő zeneként csodálatos hangjával el tud varázsolni mindenkit....Az ember nem csak egy újabb strigula névvel és születési dátummal...Megértés, tánc, egymás érintése, lehetőség a Mindenség újabb kiteljesedéséhez.

A Felsőbb Énje vezessen mindenkit és tartson minket a megfelelő fókuszon!

Íme a videó: 

https://www.youtube.com/watch?v=fUWrhetZh9M

Szeretettel Viki


Magyar Cobra Csoport

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.